Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fagyi és kabátmustra

... avagy hogyan készüljünk fel a közelgő öszi napokra.

 

Tegnap még hét ágra sütött a nap, mikor már a levegőben éreztem az eső közeledtét. Még egy utolsó fagyira befizettem, majd elindultam az őszi kabátmustrára. Nem mondom, hogy szívem csücske a rossz idő, mikor a kedvenc ruháimat meleg rétegek rejtik el a világ szeme elől, de ha megvan a megfelelő fedő darab, máris jobban tud örülni az ember lánya az első lehulló faleveleknek.

Persze már nyár végén megteltek a boltok a téli, de legalábbis átmeneti kabátokkal mindenképp. Szürkéből, feketéből nincs hiány, és egy jó ballonkabátra is bármelyik üzletben rálelhetünk, én azonban gondoltam várok még különlegesebb darabokra. A kutatás meghozta eredményét. Nálam kétféle eset létezik: a felöltőm legyen vagy színes, feltűnő, vagy fekete, de érdekes szabású. Korábban egyik tavasszal szintén ilyen elvárásokkal elindulva leltem rá „A” zöld kabátomra és lettem szerelmes – habár abban az esetben nemcsak a szín, de az egyszerre 60-as éveket idéző szabásvonal és az a húzott ujj, ami azonnal Sarah Stanley ruhatárát idézte elém. Idén megint előkaphatom a gardróbból, hiszen 2011 őszét nemcsak vibrálóan színesre álmodták, de a 60-as évek vonalai minden ruhadarabban ott vannak. Összegyűjtöttem a kifutókról kedvenceimet, hogy könnyebb legyen a választás, ha mér tényleg égető a kabátkérdés, és elnézve a mai borús időjárását, ez lehet, hogy nem is olyan távoli.

További képek: Style.com (Felhívnám még a figyelmet az alábbiakon kívül a Buberry és Calvin Klein kreációkra is!)

 

Blumarine

Chloé

Jil Sander

Louis Vuitton

Rochas

Loewe

Marc by Marc Jacobs

Mulberry

Vivienne Westwood

 

 

...

 

 

Down with love

 

... és végül én, akkor és most:

 

Zöld kabát: H&M, 2009 tavaszi kollekció

 

 

Kabátka: H&M Trend 2011 ősz

Szoknya: Zara

Fodros zokni: H&M

Cipő: Stradivarius

Sapka: H&M Divided

Kesztyű: H&M Divided

Táska: H&M

Gyűrű: WAMP

Napszemüveg: H&M

Helyszín: SFB Follow Me II.

 

0 Tovább

Kövessetek minket... újra!

A Street Fashion Budapest újabb bemutatóra készül, aminek egyik apropója az oldal első szülinapja. Az eseményre már kiválogatták a kedvenceket és néhány óra múlva bárki megcsodálhatja a SFB szerint legstílusosabban, legérdekesebben öltözködőket. Hatalmas örömmel tölt el, hogy engem is felkértek a részvételre. A bemutató három órakor kezdődik a Szabadság téren, amit én már nagyon izgatottan várok. Az első Follow me! névre keresztelt felvonulást májusban tartották, ahol még több, mint száz lelkes "öltözködő" mutathatta meg a magát a Gödör lépcsőjén. Ez most több szempontból is másnak ígérkezik, semmiképp nem hagynám ki akkor sem, ha nézőként lehetnék jelen, szóval mindenkit csak biztatni tudok. Gyertek el, nézzétek meg és kapjatok kedvet az öltözködéshez!!!

 

0 Tovább

Pöttyös Panni a Carnaby streeten

Az idei őszi kollekciókat elnézve, nem szürke időszaknak nézünk elébe. Még ha akarnánk sem tudnánk a szokásos, szürke-fekete-barna színkombinációt magunkra ölteni, mivel a boltok roskadoznak a nemcsak hogy színes, de egész konkrétan fagylalt és cukorkaszínű ruháktól. És ha mesére éhes gyermeki lelkemnek ez kevés lenne, akkor mindezt a csodát nem egyszerűen „csak úgy” kapjuk, hanem pöttyök, csíkok és különleges retró minták, motívumok formájában. Személy szerint ebben a szezonban nekem minden jöhet és tetszik. A 60-as évekbeli szabásvonalak is melengetik a szívemet, mert belebújva ezekbe a ruhakölteményekbe egy csapásra Pöttyös Pannivá válhat bármelyikünk. Lehetne is folytatni a sort persze: 2011 őszén életre kelti a divat Mézga Krisztát és a Kockásfülű nyúl című rajzfilm összes karakterét. És ami mindegyik leányzó outfitjében felfedezhető, az a zokni és bármilyen helyes cipő párosa, és az egyszerű szabású, de annál cukibb ruhácska. Ez az egyik vonal, a másik pedig a túlzások, édes kis nyalánkságok, színek és formák csodálatos világa, ami azt az érzést kelti – legalábbis bennem – mintha nem butikokban, hanem cukorka- és édességboltokban és próbálnék válogatni az ezernyi csemege közül. Emlékszem, gyermekkorom kedvence volt a Mesél az erdő... című mesekönyv, abból is az a történet, amelyikben a kis törpék tejszínhabban fürödve csodálták a fagyiból, csokis nápolyiból és koktélcseresznyéből épített világot. Ezt idézi bennem fel a kifutók világa és a kirakatok egyaránt. Ehhez szeretnék képekből "montázst" készíteni nektek, hogy lássátok a szivárvánnyal szálló pónilovakat és a hétszínvirágot.

 

 

... és az új kedvencek

 

Balenciaga

 

Miu Miu

 

 

Marc Jacobs

 

Mulberry

 

Vivienne Westwood

 

...és az én válaszom...

WAMP

 

H&M Trend

 

Tuchuzy?

 

H&M

 

 

 

0 Tovább

Házikedvenc lábon

Nem az első, hogy cicás cipő levesz a lábamról. Korábban már szerelembe ejtett a Miu Miu "nyávogó" csodája. Most a szőrös kedvenc Charlotte Olympia-t ihlette meg. A cicaorrú topánka engem elbűvölt, de mivel elkészült tűsarokkal, telitalppal és lapos fazonban egyaránt, bárki rálelhet a maga kedvencére.

0 Tovább

Sarah Stanley újratöltve

A Váratlan utazás mindig is a kedvenc sorozatom volt, és nemcsak az aranyos történetek miatt, hanem a fantasztikus jelmezeknek köszönhetően is. Folyamatosan inspirálódom a szereplők megjelenéséből, de persze egy az egyben nem lehet azokat lemásolni. De vajon hogyan lehet átültetni kedvenc karaktereim szettjeit napjainkba, hogy igazán modern és stílusos outfitek váljanak azokból? Néhány éve vettem egy Divided kabátot, amely egyszerre idézete a boldog békeidőket a húzott ujjaknak és kerek gallérnak köszönhetően, mégis a rövid fazonnal és anyaghasználattal az ellőbit ellensúlyozva modern hatást keltett. Hasonló okoból szerettem bele az élénk zöld, de vintage szabásvonalú, tavaszi kabátomba is, de még folytathatnám a sort. Ez további kísérletezgetésekre késztetett, és összeállítottam néhány szettet a 2011-es Sarah Stanley-nek: a legtöbb darab a H&M-ben kapható, de a többi ruhadarbot tekintve is igyekeztem szem előtt tartani a könnyen beszerezhetőséget. Íme!

0 Tovább

queen of debt

blogavatar

Anne Shirley Csodaországban Vintage Barbie baba Disneylandban Marie Antoinette tornacipőben a téren Hamupipőke piros köpenyben A Farkas üvegcipellőben Mesebeli ruhaélmények Nyemcovától

Utolsó kommentek