A stílus nem pénz kérdése, ezt hallottuk már párszor. És tényleg nem. Ezt sokan ,sőt egyre többen bizonyítják. Sajnos azonban még mindig van egy réteg – széles réteg – akik képesek borzasztóan előnytelenül felöltözni, adott esetben úgy, hogy hatalmas összeget adnak ki a megjelenésükre. Van persze egy másik réteg is, akik egyszerűen csak – főleg az előbb említett embertípus bátortalanító megjegyzéseinek hatására – kevésbé mer új, izgalmasabb stílust kipróbálni, vagy csak egyszerűen nem is sejtik, hogy sokkal szebbek és változatosabbak lehetnének a napjaik aktuális viseletük hatására. Gyorsan írnék is egy példát. A csípőre tolt, ám derékra szánt szoknya. Nekem ez nagyon bántja a szemem. A magyar nők nagy százaléka csúsztatja a hasa alá a szoknyáját, pedig ez a legtöbb esetben, főleg a kivillanó hasnak köszönhetően, igen előnytelen. Addig azonban nem lehet őket az ellenkezőjéről meggyőzni, míg nem pillantják meg saját, „javított” öltözködési szokásokat folytató, új énjüket. A rossz berögződés és nehezen nyitás tipikus magyar jelenség, de szerencsére akadnak vállalkozó szellemű stílusdiktátorok, akik elszántan harcolnak ez ellen. A Tükör-kép pontosan azt tűzte ki céljául, hogy az embereket régi és új énjükkel szembesítve mutassanak rá, hol a hiba és mik azok a kis nüansznyi változtatások, amelyektől jobban érzik majd magukat a bőrükben.

A Tükör-kép úgy küzd az említett probléma ellen, hogy egy „egyszerű” tanácsadás helyett mindjárt lehetőséget nyújt a jelentkezőknek arra is, hogy legszebb arcukat a kamerának is megmutathassák. Ettől nemcsak pillanatnyilag fogják fontosnak érezni magukat a résztvevők, de a fotó egy életen át bizonyítékul szolgál majd, hogy igenis érdemes foglalkozni önmagunkkal. Ahhoz pedig, hogy igazán széppé vállaljanak a vállalkozószellemű nők és férfiak, természetesen egy profi szépségcsapat is kezelésbe veszi őket. Egy jó frizura már önmagában meglepően sokat javíthat a külsőn, de persze ezek után az i-re a pontot majd a sminkkel teszik fel. Az egész életen át kamatoztatható stílustanácsadás képezi ennek ellenére a magját ennek a lehetőségnek. Duzmath Mónika személyében egy profi stylist segítségével alakítják ki mindenkinek az új stílusát, aki még ez alkalommal neves tervezők ruháiba is bújtat nőt, férfit egyaránt. A Tükör-kép Facebook oldalán már megtekinthetőek azoknak a fotói, akik bevállalták ezt a fotózást. A képeket elnézve kétség sem fér hozzá, hogy profi csapattal állunk szemben, ami nemcsak az alkalmi modellek tökéletesen megjelenése tükröz, hanem a mosoly is az arcukon.

Személy szerint annyit fűznék hozzá, hogy merjünk elrugaszkodni a megszokott és nyilván praktikus, mindennap előkapható farmer-póló kombinációtól. A Tükör-kép oldalán látható fényképek is erről tanúskodnak, hogy nőiességünket, jobban ki kellene hangsúlyoznunk, ahogy a férfi is sármosabb ingben. Nem szabad attól félni, hogy túl sok ez a fajta megjelenés a hétköznapokon, mert egyáltalán nem. És a pozitív visszajelzés sem marad majd el, az garantált. Így végül arra biztatnék mindenkit - ahelyett, hogy én osztogatnék tanácsokat  - érdemes egyszer időt, pénzt, energiát rááldozni – ami nem is tűnik majd olyan nagy áldozatnak, miközben a profi csapat kényeztet – és megtanulni a legjobbaktól, hogy hozhatjuk ki könnyedén magunkból a legtöbbet. De beszéljenek helyettem a képek.