Fagyi és kabátmustra

... avagy hogyan készüljünk fel a közelgő öszi napokra.

 

Tegnap még hét ágra sütött a nap, mikor már a levegőben éreztem az eső közeledtét. Még egy utolsó fagyira befizettem, majd elindultam az őszi kabátmustrára. Nem mondom, hogy szívem csücske a rossz idő, mikor a kedvenc ruháimat meleg rétegek rejtik el a világ szeme elől, de ha megvan a megfelelő fedő darab, máris jobban tud örülni az ember lánya az első lehulló faleveleknek.

Persze már nyár végén megteltek a boltok a téli, de legalábbis átmeneti kabátokkal mindenképp. Szürkéből, feketéből nincs hiány, és egy jó ballonkabátra is bármelyik üzletben rálelhetünk, én azonban gondoltam várok még különlegesebb darabokra. A kutatás meghozta eredményét. Nálam kétféle eset létezik: a felöltőm legyen vagy színes, feltűnő, vagy fekete, de érdekes szabású. Korábban egyik tavasszal szintén ilyen elvárásokkal elindulva leltem rá „A” zöld kabátomra és lettem szerelmes – habár abban az esetben nemcsak a szín, de az egyszerre 60-as éveket idéző szabásvonal és az a húzott ujj, ami azonnal Sarah Stanley ruhatárát idézte elém. Idén megint előkaphatom a gardróbból, hiszen 2011 őszét nemcsak vibrálóan színesre álmodták, de a 60-as évek vonalai minden ruhadarabban ott vannak. Összegyűjtöttem a kifutókról kedvenceimet, hogy könnyebb legyen a választás, ha mér tényleg égető a kabátkérdés, és elnézve a mai borús időjárását, ez lehet, hogy nem is olyan távoli.

További képek: Style.com (Felhívnám még a figyelmet az alábbiakon kívül a Buberry és Calvin Klein kreációkra is!)

 

Blumarine

Chloé

Jil Sander

Louis Vuitton

Rochas

Loewe

Marc by Marc Jacobs

Mulberry

Vivienne Westwood

 

 

...

 

 

Down with love

 

... és végül én, akkor és most:

 

Zöld kabát: H&M, 2009 tavaszi kollekció

 

 

Kabátka: H&M Trend 2011 ősz

Szoknya: Zara

Fodros zokni: H&M

Cipő: Stradivarius

Sapka: H&M Divided

Kesztyű: H&M Divided

Táska: H&M

Gyűrű: WAMP

Napszemüveg: H&M

Helyszín: SFB Follow Me II.

 

0 Tovább

Eső ellen köpönyeg?

Sajnos az őszies idő továbbra is tartja magát, aminek a legtöbb ember persze nem örül: de most próbáljuk meg mindennek a pozitív oldalát nézni. Mióta boldog tulajdonosa lehetek annak a csodálatos Zagabo esőkabátnak, amelyhez elsőként jutottam hozzá, azóta boldogan lépek ki a házból még a legnagyobb felhőszakadásban is. 

Gyerekként persze közel sem rajongtam ennyire a gondolatért, hogy esőkabátban kelljen utcára lépnem. Praktikusságát sosem vontam kétségbe, de ha öltözködésről beszélünk, nálam majdnem mindig a szépség élvez előnyt. Azok az igen hasznos esőkabátok pedig nem igazán voltak szépek, hiába lehetett a szivárvány minden színében kapni azokból. Az évekig tartó esernyő pártiság azonban véget ért, mikor szerelembe estem életemben először egy esőkabáttal. A Szabó Gabi tervezte szépség a Ribs and Ribbons kollekció első megrendelésre készült darabja, hatalmas kapucnival megtoldva a hatékonyság kedvéért, és - hogy még csak véletlenül se emlékeztessen a gyerekkori rossz emlékekre - lazacszínű berakásokkal díszítve, hogy igazán lányossá és egyedivé tegye azt. És lássuk be, amellett, hogy igazi hercegnőnek érzem magam a meseszép színben pompázó és hatalmas, fodrozódó kabátban, tényleg sokkal kényelmesebb a jövés-menés, mint esernyőt tartani naphosszat a kezünkben.

 

 

Persze nem mindig tudjuk előre, hogy milyen lesz az időjárás, ezért nem árt, ha lapul a táskánkban egy kicsire összecsomagolható verzió. És esernyőkből is hatalmas a választék. Az olyan üzletekben, mint  a H&M, Zara vagy Mango, megtalálhatóak a vidám vasmacskás ernyőktől kezdve a vad ocelotmintáson át a bohókás bajuszokkal díszített darabokig. Ezen a nyáron úgy tűnik érdemes lesz beruházni tetszetős darabba, hogy a szürke napokba csempésszünk egy kis színt és vidámságot.   

 

 

 

 

0 Tovább

queen of debt

blogavatar

Anne Shirley Csodaországban Vintage Barbie baba Disneylandban Marie Antoinette tornacipőben a téren Hamupipőke piros köpenyben A Farkas üvegcipellőben Mesebeli ruhaélmények Nyemcovától

Utolsó kommentek