Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Versace for H&M: visszaszámlálás!

Már csak "hatot" alszunk és eljön a divatőrültek és boltkórosok várva várt napja: a Versace for H&M kollekció boltokba kerülése. A fent említett vásárlóréteget nem kell rábeszélni, hogy nézze meg november 17-én a H&M designer-kollekcióját, így most a többiekhez szólnék. Győzködni nem szeretnék senkit, hiszen felesleges is, mert a kollekció gyönyörű és különleges,  és  hozzátenném teljes, ugyanis mindegyik darab megvásárolható nálunk, Magyarországon is. Az egyes darabokat 2D-ben már meg lehet tekinteni a hm.com oldalon, de higyjétek el, meg sem közelíti azt élményt, amit a ruhák élőben nyújtanak. Legalább az esztétikai élményért érdemes az üzletbe ellátogatni. Na, de melyikbe? Magyarországon egyetlen üzletben, a Vörösmarty téri H&M-ben kapható, ahol tegnap óta már a kirakatból is kapunk egy kis "élő" ízelítőt. Az érdeklődés - mint minden designer-kollekció esetében - most is hatalmas, ezért néhány jó tanács azoknak, akik szeretnének valamit megkaparintani a kreációk közül. Reggel 8 órakor léphetik át a küszöböt az első vásárlók. Nem lesz verekedés vagy hajtépés, ahogy azt képzelnénk, de tömeg biztosan. Érdemes már 6 (igen, 6, sőt... ) órakor megérkezni a Vörösmarty térre, mert ettől az időponttól kaphatunk karszalagot, ezen a napon ugyanis nem csak "úgy" besétálunk nézelődni, ahogy máskor, de a kényelmesebb és igazságos vásárlás érdekében érkezési sorrendben juthatunk a közelébe a régóta várt Versace-for H&M darabokhoz. (Celebek sem lesznek előnyben.) Így a szerencsés első vásárló nem kizárt, hogy már hajnali 4 órakor megérkezett a kordonnal elkerített sorba. A várakozás hosszúnak tűnő perceit kávéval és csodás süteményekkel teszik kellemesebbé, már csak ezért is megéri korán kelni. Az üzletben a Versace for H&M kollekció számára kijelölt és elkerített területre negyed óránként újabb és újabb néhány embert engednek majd, a ruhák próbálására nem lesz sok idő, ezért érdemes jó előre kigondolnunk, hogy mit szeretnénk. Egy darabból mindenki csak egyet vehet, ami rossz hír lehet annak, aki a barátnőjével szeretné megvásároltatni azt a ruhát, amit az ominózus barátnő magának is szeretne.  A ruhák megvásárlása után még egy napig  lehet döntenünk úgy, hogy mégsem tetszik magunkon a ruha, nem jáll jól, nem jó a méret stb., és vissza lehet vinni - bár nem tudom, én nem lennék arra képes, hogy a hőn áhított ruhát visszavigyem - egy nap után azonban már senki nem gondolhatja meg magát. Nézegessétek november 17-ig a kollekciót, a kirakatot is csodálja meg mindenki, és találkozzunk egy hét múlva csütörtökön reggel 6 órakor a Vörösmarty téri H&M előtt.

0 Tovább

Sarah Stanley újratöltve

A Váratlan utazás mindig is a kedvenc sorozatom volt, és nemcsak az aranyos történetek miatt, hanem a fantasztikus jelmezeknek köszönhetően is. Folyamatosan inspirálódom a szereplők megjelenéséből, de persze egy az egyben nem lehet azokat lemásolni. De vajon hogyan lehet átültetni kedvenc karaktereim szettjeit napjainkba, hogy igazán modern és stílusos outfitek váljanak azokból? Néhány éve vettem egy Divided kabátot, amely egyszerre idézete a boldog békeidőket a húzott ujjaknak és kerek gallérnak köszönhetően, mégis a rövid fazonnal és anyaghasználattal az ellőbit ellensúlyozva modern hatást keltett. Hasonló okoból szerettem bele az élénk zöld, de vintage szabásvonalú, tavaszi kabátomba is, de még folytathatnám a sort. Ez további kísérletezgetésekre késztetett, és összeállítottam néhány szettet a 2011-es Sarah Stanley-nek: a legtöbb darab a H&M-ben kapható, de a többi ruhadarbot tekintve is igyekeztem szem előtt tartani a könnyen beszerezhetőséget. Íme!

0 Tovább

Az a CSÍKOS Divided szoknya...

… kihangsúlyozza a karcsú derekamat! - mondta Miss Bloomwood a Blaha Lujza téri H&M üzletében, majd sietősen elindult a pénztárhoz.

 

H&M Divided 2011 Autumn Campaign

 

A minap a H&M Divided legújabb kollekciójának a kampányfotóira bukkantam rá, amit szeretnék én is a világ elé tárni. Természetesen, mint hatalmas Divided-rajongónak, nekem nem ismeretlenek ezek a darabok, sőt igazi boltkórosként már vásároltam is néhányat közülük. A képek csodásak, a színek szemet gyönyörködtetőek, vibrálóak és vidámak. így mindenkit csak arra tudok buzdítani, hogy lesse meg élőben is a ruhacsodákat.

 

A fotókon többek között Tati Cotliar, Milou Van Groesen és Kori Richardson szerepelnek, akiket Richard Bush fényképezőgépe örökített meg. A ruhák egytől egyig imádnivalóak, fiatalosak, vidámak, egyediek és persze az aktuális trendeket is tükrözik. Nálam a színes csíkos szoknya a nyerő, ami Katy Perry klipjében is felbukkan néhány másodpercre 3:33-kor. Íme a kampányfotók, gyönyörködjetek!

 

 

Képek: Fashionising.com

 

0 Tovább

Öltözködési kisokos fesztiválozóknak - 2- rész

A táska

 

Hogy miben vigyük magunkkal a legszükségesebb dolgokat, az veti fel a következő problémát. Nekem legalábbis örök dilemma, mert a pénz és az egyebek, amelyek szintén a túlélőfelszerelés részét képezik, egy kis retikülben nem férnek el, viszont a hatalmas batyukkal a koncertek lesznek kevésbé élvezhetőek. (Persze a több napra érkezők esetében ez a probléma kevésbé áll fenn.) Én, mint igazi fashionista, az övtáskát azonnal elvetném, habár praktikussága vitathatatlan, és adott esetben egy adott szetthez még az is lehet, hogy pont az a megfelelő darab. Egyébként nekem is volt egy annak idején tizenéves koromban, de az egy nagyon egyedi anyagból varrt noname hasitasi volt. És büszke tulajdonosa vagyok egy övtáskaként is működő, pettyes retikülnek. A táska esetében is felmerülnek olyan betartandó szabályok a választáskor, mint például, hogy használjunk jól zárható táskát, amiből nem esnek ki a cuccaink, a legnagyobb esőben sem ázik át, és bírja a sör-bor okozta kellemetlenségeket is, azaz könnyen tisztítható. Összességében én szerintem érdemes olyan műanyag szatyrot keresni, amit kényelmes vinni, nem túl nagy és zipzáros, hogy idegen kezek még véletlenül se érhessék értékeinket.

 

 

 

 

Ez ugyan nem műanyag, hanem műbőr, de szerintem édes darab:

 

A képeken: Diane Sterverlynck plasztik bevásárlótáskája, egy Loewe műanyag táska, amely egy kisebbet és hagyományosat rejt magában, a H&M Fashion Against Aids 2011-es kollekciójának egy darabja, a laptáska pedig szintén egy korábbi kollekciójuk egy kreációja.

0 Tovább

A Versace a H&M-nek tervez

A H&M újabb fantasztikus kollaborációra készül. Az következő szezon designer kollekcióját ne más, mint Donatella Versace tervezi majd. Számtalan híresség és divattervező neve szerepel már az igen hosszú, akik terveztek a H&M-nek, akiknek a különleges kreációikért még ölni is képesek lettek volna a vásárlók. A korábbi tervezőkkel ellentétben nekem a Versace stílusa nem igazán passzol a H&M világába, de talán pont ettől lesz nagyon izgalmas a közös munka. Izgatottan várom, hogy milyen ruhák születnek az olasz-svéd együttműködésből. Donatella úgy nyilatkozott, hogy szeretne meglepetést okozni, de minden bizonnyal nagyon szexis és nőies tervek készülnek majd. A kollekció az üzletekbe  november 17-én kerül, addig még lehet gyűjtögetni a minden bizonnyal méregdrága darabokra. Én a legutóbbi Lanvin for H&M kollekcióból is csak egy vászontáskát szereztem be, a Sonia Rykiel által kreációk közül pedig egy kötött virágos hajpánttal ajándékoztam meg magam.

0 Tovább

queen of debt

blogavatar

Anne Shirley Csodaországban Vintage Barbie baba Disneylandban Marie Antoinette tornacipőben a téren Hamupipőke piros köpenyben A Farkas üvegcipellőben Mesebeli ruhaélmények Nyemcovától

Utolsó kommentek